Taliándörögdön, a Művészetek Völgyében is két LEMangURIA táncórát tartottam megbízott önkéntesként a fesztiválozóknak, akárcsak az Everness-en; előbbinél az Ellentétes erők és a Megtartás címszó alatt tartottam a táncmunkákat. Szokás szerint gyönyörű, előre nem tervezett párhuzam van e foglalkozások között is.
Mindennek van egy (valójában nagyon teres) origója. A növények is egy magból szökkennek szárba, a szívünket is szinuszcsomó működteti, a házaknak is van alapja, a számítógépeknek pedig szoftvere. (Az informatika területén itt véget is ért a tudásom, habár ezt a honlapot én raktam össze, haha.) Az életünk, sőt, a létezésünk körforgása is egyfajta rulett-pálya. Mindannyian tapasztalunk szélsőségeket, benne vagyunk folyamatokban, azt hihetjük, tartunk valahonnan valahová... Valójában mind az egyensúlyi állapotunkat keressük: a (meg)tartást az ellentétes erők közepette. Bármilyen életfeladattal is dolgozunk éppen, melyek egyénenként különböz(het)nek, mindannyiunk Lelke ide szeretne visszatérni: a középpontunkhoz. Biztos megfigyelted már, mintha egy finom szál mindig ide szeretne visszahúzni. Szabad akaratunkból persze dönthetünk másképp. A legtöbben vehemens kilengésekkel libikókázunk az életben, egyszer nagyon fent, máskor nagyon lent: jó hír, hogy utóbbi esetben, ha már teljesen darabjainkra hullottunk, a romok helyén valóban tudunk újat építeni.
Eleinte fájdalmas lehet a megszokottól való búcsú, félelmetes az ismeretlen, de támogathat minket a Tudat, hogy (valamiért) vállaltuk a kihívást ebben a téridőben is, tehát feltételezhetjük, hogy képesek vagyunk (mindent) egyensúlyba hozni: a légzésünket, a testünket, az egészségünket, az életritmusunkat, a kapcsolatainkat – lépésről-lépésre. Türelemmel, megengedő tervezéssel, éberséggel, a megfelelő időzítéssel, szeretettel. Hiszen az erőltetett akarásból rohanás, kibillenés, kudarc lesz. A reményvesztettségből fásultság, leállás, depresszió, nihilizmus. Egy nagyon kedves Vendégem kérdezte tőlem nemrég, hogy fel kellene-e nőnie az adott feladathoz? Ahol már meg tudjuk nevezni a vállalásunkat, ott valójában már irreleváns ez a kérdés.
Az ego tapasztalati útján időszakosan mind az igazság bajnokát játsszuk. Ilyenkor az ellentétes erők kisütik, taszítják egymást vagy macska-egér játék veszi kezdetét. Vajon kinek a szeretetét, figyelmét próbáljuk megszerezni vagy elutasítani valójában ezekben a helyzetekben? A felismerés önmagában teret nyit egy transzformatív folyamatnak. Mindenki csak önmagát tudja megváltani, egyensúlyba hozni. Sok tudatos ember, a szív útját járva, egy nap talán nagyobb közösségeket is megmozgathat…
A lélek vágyott útja, valamint a Tudat éber állapota, amikor látjuk, hogy a természet rendje szerinti ellentétpárok milyen csodálatos áramlásban egészítik ki egymást. Éjjel-nappal, jin-jang, kiáradás-befogadás… ☯ Bal-jobb, férfi-nő… Ellentétes erők, egyik mégsem teljesen egész a másik nélkül. Vagyis, ha önmagukban is egészek, akkor az egyik követheti a másikat… Hellinger így fogalmaz az ideális párkapcsolatról:
„A nő követi a férfit, a férfi szolgálja a nőt.”
A nemi szerepek átírásának idején elgondolkodtató kijelentés, igaz? Mindenesetre nem véletlenül szeretjük annyira a napfelkeltéket és a naplementéket, melyek egybeolvadós, átmeneti állapotok. A fenti égboltot és a lenti földet tengelyében – nemtől, s kortól függetlenül – az ember köti össze. Bennünk egyesülnek erőik, ha egyensúlyban vagyunk, nem szállunk el, de nem is ragadunk le: stabilan szárnyalunk. Az imposztor szindróma világában azonban ne feledjük, hogy 49-51-et tudunk hozni legeslegjobb esetben, különben tökéletes, megvilágosult istenemberek lennénk… Addig is, minden tapasztalás értünk, a fejlődésünkért van – ha hiszünk benne, átélhetjük a csodát.
Fontos a megkülönböztetés képessége, hogy mi szolgálja a fényt – mint tudjuk, a sötétség csak annak a hiánya. Mikor alszunk, akkor sem halunk meg… Egyébként meg minden az, ami. Személyes igazságunk kimondása akkor szabadít fel minket, hogyha megértjük a valóság egészében elfoglalt helyünket, ha alázattal vállaljuk sorsunkat, felelősségünket. Önmagunkhoz intézett hűségünk tart meg minket belülről, hogy az ősbizalmi állapot megengedésében tükörvilágunkban is bizalomra, támogatásra, szépségre, együttműködésre leljünk.
Békével, Mira
Kommentare