Lássuk be, nincs egyszerű dolgunk. Van, aki jódolgában, bőségzavarában nem tudja eldönteni, mire költse a pénzét vagy melyik programot, opciót válassza. Mások nem tudják, a hó végén miből fizetik ki a lakbért vagy hogyan tartsák fent – nem, hogy javítsák – addigi életszínvonalukat, alapítsanak családot. A létbiztonságunkhoz kötődő nyomasztó kérdések blokkolják az alsó három energiafelvevő- és leadó-központunkat (gyökér-, szakrális- és napfonat-csakra). Ezek szervi, lelki és mentális betegségeket egyaránt okozhatnak. A gyökér csakrához kötődik kifejezetten a létbiztonság és a fajfenntartás témaköre. Újra (vagy inkább még mindig) feszegető kérdés a túlélésünk és a jövő generációinak sorsa. A szakrális csakra területéhez tartozik a női szaporító szervrendszer, melynek különböző megbetegedései egyre több nőt érintenek. A szexcsakra helyes működése felelős továbbá érzelmeinkért, kapcsolatrendszerünkért, kreativitásunkért.
Csak a vak nem látja, hogy jelenlegi világrendünket komoly veszély fenyegeti. Ha egyénileg létbiztonságban is tudhatjuk magunkat, ma már egyik tájékozott vagy másképp érzékelő/kapcsolódó ember sem tud eltekinteni attól, hogy a földi élet kockán forog. Nem a természet fog elpusztulni, hanem az emberiség. Előbb vagy utóbb, de szinte biztosan. Ez egy olyan tény, amit a (nem életkorhoz kötött) felnőtté válás útján érdemes volna feldolgoznunk, elfogadnunk, meggyászolnunk. (Aztán alakulhat másképp.) Másrészt a lélekfejlődés szempontjából is fontos állomás – hiszen ez a felismerés (is) arra késztethet minket, hogy tovább lássunk a saját orrunknál, s ne csak a saját boldogulásunkért vállaljunk felelősséget – szerintem mindegy az irány, honnan kezded, a saját- vagy a világ dolgaival, előbb-utóbb minden út ugyanoda fog vezetni téged is. Sőt, mindkettőt egyszerre építed, egyensúlyozod halálod napjáig, akár tudsz róla, akár nem. S félreértés ne essék: én még mindig hiszem, hogy meg tudjuk váltani önmagunkat és talán az emberiséget is – ezért írok olyan emberekről olyan embereknek, akik hajlandóak felelősséget vállalni. Mert a képesség mindenkiben ott volna. Akinek a napfonat-rendszere (gyomor csakrája) rendben van, az nem őriz haragot, nem verseng, nem méreget, nem féltékenykedik, céljait képes megvalósítani, valódi (azaz nem elnyomó, hanem felemelő) erejében kiteljesedik, s örül a másénak is.

Visszatérve a lélekfejlődésre, ez a (talán lélekevolúciós) „bizonytalan” folyamat, támogathatja azt is, hogy az általad és a külvilág által kapott visszajelzések mentén kialakított személyiségedről leemeld a fókuszt, s áthelyezd szó szerint magasabb síkokra, azaz az energiától lüktető szívcsakra-váltóportálodra, ahol már nem anyagi érdekeink szerint kapcsolódunk. (Fontos kiemelnem azonban, hogy a spirituális utazást legtöbb esetben érdemes kiegészíteni pszichoterápiával is.) Akinek az alsó 4 csakrája tisztán működik, adottságainak és küldetésének megfelelően (lsd. kronobiológia, életút-elemzés) tisztán kommunikálja, nem csak egyéni igazságát, hanem a valóságot is (torokcsakra). A harmadik szem csakránk, mely szervileg a kristályos szerkezetű tobozmirigyünkhöz kapcsolódik, felelős a nem e földi érzékelésünkért, például intuíciós-, s telepátiás képességeinkért, valamint a szív-agy koherencia összehangolásáért (szívvel gondolkodni, aggyal érezni). Koronacsakránkon keresztül összeköttetésben állhatunk a minket körülvevő, s a rajtunk keresztül áramló végtelen intelligens, éteri Teremtő-tudattal, amit emberként természetes, hogy teljesen soha fel nem foghatunk. Miért félünk annyira a mesterséges intelligenciától? Hiszen ez is csak egy kivetülése, tágulása a saját tudatunknak, hogy elbírjuk komfort- és telhetetlenség-éhségünk informatív és anyagi határait. Talán az menti majd meg az emberiséget, ami elpusztíthatná. Ami azt illeti, valóban nem kizárható a mátrix-elmélet, miszerint egy virtuális valóság termékei volnánk. Habár számomra, megérzéseim szerint ez a koncepció mellőzi a lelkiséget. (Melyik volt vajon előbb, a tyúk vagy a tojás?) A másik, ami eszembe jut a szív-agy koherencia és a jin-jang mentén, hogy miért ne lehetne egyszerre spirituális-virtuális valóságunk?... ☯
Teljesen természetes, hogy aki valamilyen oknál fogva a saját létbiztonságánál vagy egyéb félelménél van leragadva, nem tud feljebb kapcsolódni. (Legyen ez az egyén akár milliárdos, akár nincstelen.) Mikor testünk lebetegszik, akkor sem tudunk másra fókuszálni, csak arra, hogy elmúljon a fájdalom, jobb esetben arra, hogy meggyógyuljunk. (Még jobb esetben preventíven, tudatosan kapcsolódunk, hogy lelki eredetű betegségeink, sérüléseink egyre ritkábbak legyenek. Mástól is át tudunk venni terhet, betegséget, ez egy külön téma.)
Hogyan tudnánk boldogan élni, ha azt sem tudjuk biztosan, mi az élet értelme valójában?
A lenti földközeli és a fenti égközeli csakrák megfelelő működése, összehangolása egyaránt fontos, ha emberként eredményesen és boldogan szeretnénk élni. Testünkön túl is vannak különböző auraburkaink és csakráink, de első körben jó volna a testünket és a lelkünket harmonizálni. (Habár legtöbbször helyileg nem lehet orvosolni az elakadást, messzebb kell menni, mint az az elkövetkező példán is látszani fog.) Emberként a megvilágosodás sokkal intenzívebb és felszabadítóbb érzés, ha testben történik. A szakrális szexualitás különleges élményt nyújthat – főleg, ha életünk kezdetén, magzati korban volt úgynevezett ikervesztésünk. Márpedig mára tudományosan is bizonyított tény, hogy „véletlenül” ez is az emberiség többségét érintő ügy, pontosabban, trauma. „Fun” fact: elég valószínű, hogy Platónt is érintette ez a kényes kérdés, aki Lakoma c. művében többek között a kettéhasított egészről értekezik… Az eltűnt ikrek trauma-feldolgozása történhet (tapasztalatom szerint többszöri) családállítással és támogatói kísérettel.
Egyénileg, s persze párban vagy akár csoportosan is, a jóga vagy a szabadtánc is rendelkeznek az ősi, testet-lelket-szellemet felszabadító, csakra-harmonizáló mintákkal. Efféle tapasztalásaimnak semmi köze nem volt az AI-hez, ezért inkább azt mondanám, az agyunkat szelídítjük a szívünkhöz. De elképzelhető, hogy ezen a ponton a Nő beszél belőlem. Hiszen a nulla-ponton a minden-semmi összeér, és kiegyensúlyozódik, feloldódik…
Egyre inkább az a megérzésem, hogy a legjobb (nem pusztán anyagi) befektetés, amit magunkért, a világért és a mindenségért tehetünk, az önismereti-spirituális. Nem azért, mert a síron túl nem vihetjük magunkkal a tárgyakat, s nem is azért, mert én megvetném a matériát. Én is vágyom egy luxus hawaii nyaralásra! (És egy hátizsákos kirándulásra egyaránt…) Én sem szeretnék éhezni és egy nap családot is alapítanék. Csak úgy érzem, a lelkiség elsőbbséget élvez az anyaghoz képest. A tartalom, az érték számomra eggyel fontosabb, mint a mulandó felszín, habár én már semmit sem látok felszínesen. Attól még, mert valami vagy valaki nincs tudatában annak, hogy vannak örök értékei, attól még vannak. (Ez a valami/valaki lehet egy fűszál, egy korhadó asztal, egy minden hájjal megkent üzletember vagy egy pénzéhes cicababa egyaránt. Pont ez a lényeg, hogy semmi és senki nem ennyire fekete-fehér.) Mindennek van értéke, a halálon túl is. Azért hiszem, hogy így van, mert rendszeresen vannak az anyagot meghaladó tapasztalásaim, s szerintem neked is. Legtöbben például, amikor gyermekeket látunk nevetni, megenyhülünk, talán meg is hatódunk (aktivizálódik a szívcsakra portál). Ezekben a pillanatokban az érzékelhetőn túli, valódi szépség érinti meg a lelkünket. Fontos, hogy ne akarjuk birtokolni e szépséges tapasztalások tárgyait, alanyait - szívünkben őrizzük az anyagon túlmutató energiát. Ez már teremtői, úgy értem, embert meghaladó képesség. Pont úgy, ahogy a Teremtő is bízik, bennünk.

Emberként mindannyiunkban voltak, vannak, s lesznek kétségek. Emberként azért is élünk a dualitások és a polaritások világában, hogy a félelmeinkkel szembenézhessünk, s azokat meghaladva bizonyosságra lelhessünk. Azt gondolom, ezek a szembenézések elsősorban belül történnek, hogy aztán a külvilágban is megnyilvánulhassanak.
A bizonytalanság súlyos. Cipeled vagy leteszed? Felemészt vagy feloldod? Ha a másikét érzed, megmented, támadod vagy elmenekülsz? Vajon mi a helyes megoldás: létezik egyáltalán?
Az egyenrangúságon, mellérendeltségen alapuló kapcsolatainkban áthullámzik rajtunk a megtartás és az elengedés/megengedés minősége, hiszen egy egészségesen működő kapcsolatban, együttműködésben jelen van annak a tisztelete, hogy esendő emberből vagyunk, valamint a szeretet-alapú adok-kapok hullámzás dinamikája. Az ilyen kapcsolatokban nem csak szívből örülni, de szégyenérzet nélkül sírni is lehet a másik előtt, hiszen az nem megmenteni, kihasználni vagy megváltoztatni akar, hanem megtart, mert szeret. A szeretet elbírja a fájdalmat is. Ez azt is jelenti, hogyha egyelőre „egyedül” cipeled a fájdalmat, elég szeretet van benned ahhoz, hogy megtartsd magad. A bizalom fog együtt-működésekhez vezetni. ☯
Akiben helyreállt a bizalom rendje, nem védi önmagát és a másikért sem aggódik – hiszen bízik benne. (Nem védeni önmagunkat nem frusztrált veszélykeresést vagy függőségből fakadó izgalom-hajhászást jelent.)
Kiindulópont vagy folytatás lehet számodra, ha az alábbi megerősítéseket meditatív állapotban ismétled – társítsd hozzá a szeretet és a hála érzését (a zárójeleseket idővel elhagyhatod):
„(Tehermentesítem,) felszabadítom magam. Bizonyosságom (nem másoktól függ,) belőlem fakad, így a világ is pozitívan reagál rezdüléseimre – az ősbizalom titka felfedi magát előttem. Bízom magamban és az életben: megcselekszem mindazt, ami boldoggá tesz, s ehhez szeretettel fogadom a minden pillanatban felém érkező támogatást, (bárhogy is fedje fel magát előttem, hiszen biztosan érzem és tudom, hogy végső soron minden a javamat, javunkat szolgálja).”
Ha még nem tudod őszintén átérezni a fent idézett sorokat, kérdéseid maradtak a témával kapcsolatban vagy tennél magadért, keress bizalommal.
Szeretettel, Mira
Comments